Bosszúállók × Összegyűltek, hogy ők vívják meg helyettünk azt a csatát amihez nem lenne erőnk ...
Thor

Thor a vikingek egyik Istene. A tipikus tékozló fiú. Világában napfényben és ismertségben fürdik, Odin (édesapja) őt akarja megtenni következő királynak. Viszont öccse Loki fellázad a döntés ellen. Thor elkövet egy hibát. Megtámadja apja egyik szövetségesét mivel nem tartják be az egyességet, ezért Odin kitagadja az Istenek világából és száműzi őt a földre, fegyverével a Mjölnir nevű kalapáccsal egyetemben. Itt találkozik Jane Fosterrel a kutatóval. Jane segít neki visszaszerezni a Mjölnirt, cserébe azért, hogy Thor mesél neki arról az égi jelenségről, ami akkor volt látható mikor találkoztak. Végül Thor beleszeret Janebe és megtanulja, hogy nem az a fontos egy jó vezetőben, ha jó harcos hanem az, hogy mindig a népe érdekeit nézi.

 
Vasember

Tony Starkot eleinte csak egy nagyon jó üzletemberként ismerhetjük meg, de miután Afganisztánban a magukat csak Tíz Gyűrűnek nevező terrorszervezet elrabolja, rögtön megváltozik a véleménye mindenről amit ismer. Tony súlyosan megsérül és életét csak Dr. Jinsen tudja megmenteni (akit szintén ez a terrorszervezet tart fogva) Három hónapnyi rabság után Tony meg tud menekülni, viszont Dr. Jinsen meghal. Miután visszatérne minden a megszokott kerékvágásba rádöbben, hogy eddig csak becsapta magát és új életcélokat keres. Ekkor alkotja meg a Vasembert aki mindenkinek az egész világon békét hozhat.

 
Fekete Özvegy

Natasha Romanovna ( vagy ismertebb nevén a Fekete Özvegy) a csapat egyetlen női tagja. Annak ellenére, hogy nő, ő az egyik olyan ember a csapatban, aki óriási harctudással rendelkezik és nincs semmi féle szuperereje (Sólyomszemnek sincs). Gyönyörű nő, könnyen be tud illeszkedni bárhova így a S.H.I.E.L.D szívesen használja kémnek / beépített embernek. Régebben az orosz titkos szolgálatnak dolgozott. Férje (aki szintén ügynök volt) meghalt, ezek után mindig jól ment férjhez (gazdag oroszokhoz) viszont a férjek nem bírták sokáig élve mellette. Nem sokkal ezután beleszeretett Sólyomszembe, egy ideig jártak is, viszont a munka elszakította kettejüket egymástól.

 
A Bosszúállók

A Bosszúállókat egy sor szuperhős és természet feletti képességekkel bíró lény alkotja. A csapat először azért jött létre, hogy megvédjék a földet Thor öccse Loki haragjától. Először, úgy tűnt, hogy a csapat nem lesz életképes, hiszen mindenki eddig egyedül dolgozott és nem tudtak együtt működni, viszont később összerázódtak és szupercsapattá váltak. " Ők vívják meg azt a harcot az emberek helyett, amit mi nem lennénk képesek megnyerni ..."

 
Pletykák

Itt kötetlen beszélgethetsz más Bosszúálló fanokkal, vagy épp olyan emberekkel, akik erre tévedtek. Viszont van pár szabály, amit szeretném, ha betartanátok: az első (amit oly sok helyen olvashattál már) nincs káromkodás, ha káromkodsz, rögtön törlöm az üzeneted. Ne szidd az oldalt, se a szerkesztőt (hiszen rengeteg munkám fekszik ebben a lapban) Ne hirdess! Kérlek a nevemen szólíts, nem szeretem a kedves elitem! kedves szerkesztő! megszólításokat Ennyi lenne. Kérlek, tartsd be ezeket (szerintem nincs olyan nehéz dolgod) vagy rád küldöm a Bosszúállókat.

 
Infók

× Szerkesztő: Nina
× Társszerkesztő: nincs
× Nyitás: 2012.05.
× Téma: Bosszúállók (The Avengers)
× Kinézet: #001 - Nyitás!
× Tárhely: gportál
× Szünet:
× Elérhetőség: @
Az oldalam nem áll semmiféle kapcsolatban, sem a Marvel Stúdióval, se pedig a Bosszúállók ( The Avengers) c. film készítőivel / színészeivel. Ez az első / eddig egyetlen magyar rajongói oldal ami ezzel a témával foglalkozik! A szerkesztő Nina. Az oldal tartalmát másolni szigorúan tilos!

 

S.H.I.E.L.D akták

Átalakítás kezdődik

2012.05.22. 14:34, Nina*

Sziasztok! Tegnap belázasodtam s épp ezért ma nem mentem suliba, így volt időm gondolkodni az oldal átalakításán! Megpróbálom sokkal interaktívabbá tenni az oldalt :) Sajnos csak csütörtökre lesz kész, mivel igen gyenge vagyok ( a betegség miatt ) de addigra megcsinálom. Hogy miket tervezek? Lássuk:

001. Újabb oldalmodulok
002. Új egyedi kinézet
003. Fanlista
004. Kibeszélő

Nem olyan nagy átalakítás, viszont most hogy ilyen rossz állapotban vagyok egy kicsit több időt fog igényelni. És mivel nem szeretném, hogy a lapot szétcsúszott állapotban lássátok, ezért lehet, hogy holnap pár órán keresztül nem lesz elérhető :) Remélem mindenkinek tetszenek az ötleteim! Sziasztok.

Folytatódik a Bosszúállók diadalmenete

2012.05.21. 16:19, Nina*

Folytatódik a Bosszúállók című képregényfilm diadalmenete: az akciókaland harmadik hete vezeti az észak-amerikai toplistát, és globális bevétele elérte az 1,2 milliárd dollárt, azaz 280 milliárd forintot. A hollywoodi boxoffice-elemzők szerint a hét végén az amerikai és a kanadai mozikban bemutatott új produkcióknak, mint a Csatahajó vagy A diktátor, valójában nem sok esélyük volt a kiugrásra. A Liam Neeson főszereplésével forgatott Csatahajó a várakozásoktól elmaradva 25,4 millió dollárral, azaz hatmilliárd forinttal került a toplista második helyére, míg Sacha Baron Cohen vígjátéka, amely egy harmadik világbeli diktátorról szól, a harmadik helyen debütált 17,4 millió dolláros, vagyis négymilliárd forintos jegyeladással.

A Disney szuperhősfilmje, a Bosszúállók a hét végén 55,1 millió dolláros, átszámítva 13 milliárd forintos bevétellel biztosította magának a kasszasikerlista első helyét. Ezzel a produkció az észak-amerikai mozikban közel 460 millió dollárra növelte jegyeladásait, a nemzetközi piacon pedig 720 millió dollár fölé emelkedett a bevétele. A tavalyi év azonos időszakában nagyobb volt a mozilátogatási kedv Észak-Amerikában, akkor ugyanis A Karib-tenger kalózai: Idegen vizeken evezett be éppen a filmszínházakba 90 millió dolláros premier hétvégi jegyeladással.

Elemzők szerint a Bosszúállók rajongói tábora ugyanakkor nagyon erős. "Járványszerűen" terjed a fiatal közönség körében, hogy a barátok újra és újra megnézik a filmet. "Mindig örömmel tölt el egy olyan baráti versengés, amelyik arról szól, hogy ki néz meg többször egy filmet" – szólt elismerően Dave Hollis, a Disney forgalmazási főnöke. A Bosszúállók a mindenkori sikerlistán már a negyedik helyen áll az Avatar (2,8 milliárd dollár), a Titanic (2,2 milliárd dollár) és a Harry Potter befejező része (1,3 milliárd dollár) után. Szakértők ugyan az adatokkal kapcsolatban megjegyezték, hogy sok régebbi filmnek volt nagyobb közönsége, mint a Bosszúállóknak, a jegyárak növekedése és a 3D-s felár miatt azonban a film kevesebb nézővel is több bevételre tett szert.

Az amerikaiak tesznek a Csatahajóra

2012.05.21. 16:07, Nina*

A Torpedó nevű társasjáték alapján készült, 209 millió dolláros költségvetésű Csatahajó szánalmas 25,3 millió dollárt hozott az első amerikai hétvégéjén, ami azt mutatja, hogy a tengerentúlon nem hozta lázba a nézőket a földről a vízre átültetett Transformers-szerű zúzás. Az év elején még Hollywood új akciósztárjaként emlegetett Taylor Kitsch ázsiója ismét nagyot esett: a John Carter után ez idén már a második filmje, amely csúnyán elhasalt az amerikai mozipénztáraknál. A Csatahajó-t gyártó Universal stúdió fejesei annyira talán nem zuhannak meg az eredmények láttán, tekintve hogy a szuperprodukciót több tucat egyéb országban már hetekkel ezelőtt bemutatták, és a nemzetközi piacon eddig több mint 215 millió dollárt szedett össze. A diktátor című vígjáték forgalmazói azonban biztos, hogy nem locsolják ma egymásra a pezsgőt az irodában: Sacha Baron Cohen legújabb agymenése gyengén teljesített a hétvégén a maga 17,4 millió dolláros bevételével.

Ez az eredmény 13 millióval marad el a 2009-es Brüno nyitóhétvégéjéhez képest, és még a hat évvel ezelőtti Borat szintjét (26,5 millió) sem tudta tudta megütni. Harmadik hétvégéjén még mindig 55 millió dolláros bevételt volt képes produkálni a Bosszúállók - ez körülbelül fedezi is Robert Downey Jr. gázsiját. Tim Burton és Johnny Depp újabb közös munkája, az Éjsötét árnyék már a nyitóhétvégén se mozgatta meg a közönséget, és azóta sem kapkodják rá a jegyeket: második hétvégéjén 12,8 milliót hozott. A kismamáknak és kispapáknak szóló terhességi tanácsadó-könyvből készült film, a Várandósok - Az a bizonyos 9 hónap szintén hétvégi premier volt az USA-ban. A gömbölyödő hasú Cameron Diazt és Jennifer Lopezt is felvonultató film mindössze 10,5 millió dollárral nyitott.

A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):

1. Bosszúállók ($55/$457)
2. Csatahajó ($25,3/25,3)
3. A diktátor ($17,4/$24)
4. Éjsötét árnyék ($12,8/$51)
5. Várandósok - Az a bizonyos 9 hónap ($10,5/$10,5)
6. Keleti nyugalom - Marigold Hotel ($3,2/$8)
7. Az éhezők viadala ($3/$392)
8. Think Like a Man ($2,7/$86)
9. Szerencsecsillag ($1,8/$57)
10. Kalózok - A kétballábas banda ($1,5/$25)

Jeremy elhagyja Chateau Marmont

2012.05.21. 16:01, Nina*

Robert Downey Jr. 50 milliót keresett a Bosszúállókkal

2012.05.20. 21:55, Nina*

A legfrissebb jelentések és persze számolások szerint Robert Downey Jr. óriási, ötvenmillió dollárt keresett meg legújabb filmjével, a Bosszúállókkal. A Vasember sztárja lényegesen jobban keres, mint filmbeli kollégái, ugyanis van egy megállapodása a Marvel Studioval, ami feljogosítja Downey-t, hogy mindenféle bónuszokat és kompenzációkat kapjon a filmcégtől.

A többi bosszúálló, Chris Hemsworth, Chris Evans, Jeremy Renner és Mark Ruffalo körülbelül fejenként 2-3 millió dollárt vihetett haza a bónuszokkal együtt, Samuel L. Jackson és Scarlett Johansson ennek az összegnek pedig a kétszeresét vihette haza – jelentette a The Hollywood Reporter. Evans és Hemsworth egyáltalán nem irigyek, sőt: szerintük Downey nélkül ma nem turnézhatnának a Bosszúállókkal.

„Nagyban hozzájárult a film sikeréhez. Ő olyan volt nekünk, mint egy apa. Ha nem lennének fantasztikusak a Vasember filmjei, ez a film nem jött volna létre. A forgatás alatt mindenhez nagyon pozitívan állt hozzá, remekül viselkedett. Mindannyiunkat lenyűgözött a természete. Igazi nagy család lettünk a végére.”

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Amerika Kapitány

Steve Rogers erősebbik énje (vagy ismertebb nevén Amerika kapitány) egy emberi kísérletből született meg. Steve, fiatalon vált árvává, a Nagy Gazdasági Válság idején. Később felháborodással értesült a nácik európai tevékenységéről és jelentkezett a hadseregbe, viszont igen gyenge, beteges testalkata miatt jelentkezését elutasították. Ő a hazáját akarta szolgálni, így végül már könyörgött, hogy megkapja az engedélyt. Ezt meghallotta egy Dr. Reinstein fedőnevű tudós, aki megígérte neki, hogy erőssé teszi. Stevet egy kísérlet alanyaként használták fel amitől erősebb, nagyobb és ügyesebb lett. Innentől kezdve szolgálta a hazáját. Először csak promóciós emberként, viszont később a titkos szolgálat belátta, hogy érdemes alkalmazni.

 
Hulk

Bruce Banner egy híres atomfizikus Dr. Brian Banner egyetlen gyermeke volt. Apja a szeme láttára ölte meg Bruce édesanyját. Ezek után Bruce sokkos állapotba került és sosem tudott meggyógyulni teljesen. Visszahúzódó és csöndes lett. Mivel képtelen volt másnál munkát találni, ezért Bruce az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának nukleáris kutatóbázisára került, a Sivatagi Bázisra, Új-Mexikóba. Ott ismerte meg „Mennydörgés” Ross tábornokot, a légierő egy tisztjét, a bázis parancsnokát, valamint lányát, Bettyt. Bruce és Betty Ross szerelmesek lettek egymásba. Banner tervezte és felügyelte a „gamma bomba”, vagy „G-bomba” elkészítését, egy nukleáris fegyverét, mely hatalmas gammasugárzást bocsátott ki. Először egy szürke Hulkká alakulva, Banner visszatért eredeti alakjába hajnalban, de továbbra is oda-vissza változott, s hamarosan egy zöld, vad Hulkká alakult.

 
Sólyomszem

Clint Barton szülei egy tragikus autóbalesetben életüket vesztették, Clint és testvére ezek után egy állami árvaházba kerültek. Mikor betöltötte a 14. életévét, Clint és Barney Barton úgy határoztak, megszöknek az intézetből, tervüket végre is hajtották és csatlakoztak egy utazó cirkuszi társulathoz. Clint hamarosan a cirkusz egyik akrobatája lett, ekkor figyelt fel rá egy rejtélyes gonosztevő, aki szintén a társulattal turnézott, a férfi Bajvívónak nevezte magát. Kitanította Clint-et a késdobálás és az íjászat művészetére. Clint négy éven keresztül, napi nyolc órát gyakorolt, amelynek meg lett az eredménye, mestere lett az íjnak és a nyílnak, felvette a Sólyomszem nevet, és hatalmas sikereket ért el a cirkusz közönsége előtt.

 
Munkálatok

Chris Hemsworth
 × 2012. 11. 02. - Red Dawn a mozikban
 × 2013. 11. 15. - Thor 2. a mozikban
 × 2012. ??. ??. - Rush a mozikban

Robert Downey Jr.
 × 2013. 05. 03. - Vasember 3. a mozikban

Scarlett Johansson
 × 2012. ??. ??. - Under the Skin a mozikban
 × 2013. ??. ??. - Don Jon's Addiction a mozikban

Chris Evans
 × 2013. ??. ??. - The Iceman a mozikban
 × 2012. ??. ??. - Snowpiercer a mozikban

Mark Ruffalo
 × 2014. ??. ??. - Low Down a mozikban

Jeremy Renner
 × 2012. 08. 06. - Bourne-hagyaték a mozikban
 × 2012. ??. ??. - Whitch Hunters a mozikban
 × 2012. ??. ??. - Low Life a mozikban

 
Szavazás
 
Elit alakulat

        

Szigorúan Meghívásra!
vár:

 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

THE ORIGINALS THE ORIGINALS THE ORIGINALS!!! NÉZZ BE, HA ÉRDEKEL AZ ÚJ SOROZAT ÉS KÍVÁNCSI VAGY A SZÍNÉSZEKRE    *****    Nyár: lazsálás a parton, végtelen bulizás éjszaka, új barátságok és szerelmek... ha te is erre vágysz, csatakozz! RPgame    *****    ||HEY, COME ON ||HEY, COME ON ||HEY, COME ON ||HEY, COME ON ||HEY, COME ON ||HEY, COME ON ||HEY, COME ON ||HEY, COME ON    *****    BL döntõ 2013: Bayern-Dortmund a legizgalmasabb foci meccs idén !!!    *****    nclaudia.gportal.hu | nclaudia.gportal.hu | nclaudia.gportal.hu | nclaudia.gportal.hu | nclaudia.gportal.hu | nclaudia    *****    Vezeték nélküli 8 az 1-ben rádiófrekvenciás fejhallgató csak 3.600 Ft - csak ma!    *****    A LEGÚJABB JENNIFER LAWRENCE OLDAL! NÉZZ BE ÉS ISMERD MEG ÕT! A LEGÚJABB JENNIFER LAWRENCE OLDAL! NÉZZ BE!! KATT! KATT!!    *****    Divat, trendek, szépségápolás, újdonságok és még sok érdekes infó, mert nõnek lenni jó!    *****    Ismered a Született Feleségeket? Na és a gyönyörû Eva Longoria-t? Gyere és nézz be!ÚJ KINÉZET került fel a lapra!KATT!    *****    Gyere az egyetlen oldalra,ahol INGYEN rendelhetsz magadnak galériát!És emellett egy nagyon jó forrás Taylor Momsenrõl!!!    *****    "IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI!" Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA    *****    Ha nem ismered Koreát akkor ideje hogy ismersd és töltsd le a sorozatokat és ismerd meg kpop is :) Üdv Nita    *****    Vámpírnaplók témájú fanfiction // Új fejezettel vár mindenkit a Prince of darkness // Vámpírnaplók témájú fanfiction    *****    Magyarország legrégebbi és legismertebb Crash Bandicoot rajongói oldala! Kattints! Hidd el, nem bánod meg!    *****    Az otthoni kertészkedés webáruháza - http://www.growshop-hempshop.hu    *****    ESW // A legújabb magyar Ed Sheeran RAJONGÓI LAP! // ESW // A legújabb magyar Ed Sheeran RAJONGÓI LAP!    *****    Az egyik legnépszerûbb blog a G-portálon, minden napos frissítéssel, érdekes témákkal! www.sophiev.gportal.hu! KLIKK!    *****    Ahol sárkányok röpködnek az égen. Ahol a sárkánylovasok, fényõrök, árnyszolgák és még ezernyi szerzet él! - SZEREPJÁTÉK    *****    Mit élhet át az angyal, akinek elvették a szárnyait? Mit érezhet az, akit minden Teliholdkor magával ránt a téboly? -RPG    *****    EMMA WATSON HUNGARY! HAMAROSAN MOZIKBAN A BLING RING! EMMA WATSON HUNGARY! TUDJ MEG MINDENT RÓLA! EMMA WATSON HUNGARY!